Enessei György - A Tzigán nemzet igazi eredete

Enessei György: A Tzigán nemzet igazi eredete', 'Enessei György: A Tzigán nemzet igazi eredete', 'Rúma, vagyis cigány nemzetnek Ázsiában és Európában emlékezetes történeteit és viszontagságait leírni szándékozván szükséges lészen elöljáróban megtudni, ím ezen következendőket:

 

1. A közönséges [általános] vízözön által a világ teremtésének 1656. esztendejében Ádám atyánknak az eltöröltetett utódai közül a teremtő nagy Úrnak tetszéséből életben maradott Noah vagyis Noé pátriárkának, az emberi nemzet második törzsök-atyjának középső fia, Kám nemzé Khúsz, Mitzraim, Puth és Kánán fiakat. Khusznak fiai valának: Széba, Havila, Ruhama, és Babilonnak ama hatalmas királya, Nimród. Széba fiainak és a velük vétkezőknek hatalmas városai, Szodoma, Gomora a világ teremtésének 2100. esztendejében Jehova Istennek kemény parancsolatjából égi tűz által eltöröltetvén, azoknak lakó földje és mezeje kénköves tóvá (holt, vagyis sós tengerré) változott. Megkegyelmezett a Jehova különösen Zsoárban, mint azon elsűllyedett városoknak legközelebb fekvő szomszédságukban lakozó Havila utódainak, és a Ruhamától származott Dédán (Dsédány) fiainak egyedül a hozzá szaladó, igaz istenét tisztelő Lót pátriárkáért. 

 

2. Kám egyéb fiainak, úgymint Páth[nak] és Kánán[nak] utódai a filiszteusok vagyis palesztinok és a kánaániták voltak. Kiknek országát Józsué, az Izráel fiainak (zsidóknak) hatalmas második vezére a Jehova parancsolatából pogány lakosait kipusztítván elfoglalta a világ teremtésének 2553. esztendejében. [Az] ugyan[csak] Kámtól származott Mitraim utódai pedig, a régi kastorimok mindjárt eleinten Egyiptomnak földjét lakhelyüknek elválaszták a világ teremtésének 1816. esztendejében.

 

3. Hogy pedig a ruhéma vagy rúma [roma] nemzet, amint is önmagukat nevezni szokták a cigányok, azon fent írott Zsoár mezővárosban és annak környékén fenn maradott, és ama Kámtól származott Havila és Ruhama elszéledett valóságos ivadéka legyen, az ő maguk nyelve világosan bizonyítja: aminthogy is menny-ég náluk khámo-renk, azaz Kám lakása és országa, vagyis urasága.

 

A nap, vagy napfény náluk khám, azaz Kám fénye.

 

Király, vagyis fejedelem náluk khámo-rin, azaz Kám személyét viselő.

 

Atya, vagyis apa náluk dadé. Ugyanis Ruhamától, mint öreg[ős]apától származott Dédán (Dsédány) apjuknak örökös említése. Ezért Ázsiának némely tartományaiban bedán, beduin vagyis bitovin és décsán névvel is neveztetnek. A régi zsidóknál betháven igazságtalanság házát jelentett.

 

Isten nevezete náluk dhaëvla vagyis devla, amelyből kitetszik, hogy a fent írt Hávila[át] mint öregebb és hatalmasabb atyjukfiát idővel a Dédán fiai és Havila utódai bálványképpen együtt imádni kezdték vala.

 

Talán ezen okból is a feketék országában (Nigritia) lakozó mai hováloknak is fejedelme drács titulussal, azaz királyoknak királya nevezettel szokott élni. Egyébiránt [a] devla nevezet egyezni látszik ama Bélách vagyis Beliál névvel. (...)

 

[A] cigány nyelvre fordított mi atyánk imádságban egynéhányszor előfordul változatokkal ezen szó: lóh, láh, ladhe, azaz Lótnak említése.

 

[Szint]úgy Bélách nevezete is, mely szó különösen Zsoár földjét és annak országát jelentette másképpen.

 

Értelmes, vagyis okos náluk láth-chó, azaz Lót fia.

 

Pénz, vagyis kincs náluk lóvé és lóhé. Mintha [azt] mondanák: Loëh, Loách, vagyis Lót, a mi szabadítónk.

 

Sónak neve náluk lóon – mely arra emlékezteti őket, hogy Lót felesége sóbálvánnyá változott. Annak helyét és mostani környékét bahár lúth[nak] nevezik az arabok.

 

Fuss, vagyis szaladj, náluk lók-hész. Ismét Lót említése Zsoárban lett általfutásáról.

 

Mező náluk dsár azaz Zsoár földje.

 

Macska náluk dsár-dala, azaz zsoári állat.

 

Rák náluk karódi, azaz Zared folyói állat, amely is Zsoár városhoz közel lévő lévő patakocska szintén napkeletről a holt vagyis sós tengerbe folydogál.

 

Füst náluk thú, halál náluk miéra, onnan thumore, vagyis Gomora város veszedelmének szóbeli fenntartása.

 

Egymásnak barátságos megszólítása: Té! Dsármoj, azaz Te! Zsorámói vagyis Zsoárból való. Té! Gmoréj, azaz Te! Gomora tájáról való.

 

Az oszmántörököknél gamure gaz-fertelmest tesz. A magyaroktól Té! Moré, nevezettel is szoktanak néha-néha csúfképpen megszólíttatni a közöttük lakó cigányok, talán hasonló okból. – Egyébiránt more nevezet mór vagyis szerecsen nemzetből valót is jelenthet.

 

Sarkán ülő anya kérlelvén sívó-rívó kicsinyét (purdéját vagyis zsoárdéját) azt szokta mondani beszédét változtatván hozzá: nó! dsáré, nó! Nó! dsáré-choj, nó! Mintha azt akarná mondani: ne sírj, hallgass, nézd, megvan még Zsoár falu (dsáré-choj), hallgass, ne sírj! – A napkeleti országiaknál choj néha falut, néha mezővárost jelent.

 

Ördög, vagyis tömlöcnek fejedelme náluk bénga. Hasonló, fingul nevezetű bálvány fekete istent tisztelenek a Pegua országiak, úgyszintén Bengala vagyis Dzaganát országiak is. Ugyanottan van Feguáh sebes folyó vize is. A régi zsidóknál Bengaál megvettetésnek és ordításnak fiát jelenti.

 

Csillagos ég náluk cserosz, dzuncánul pedig zsuvárgasz-déle, industánul kaúngen.

 

4. Fent irattakból az is kitetszik, hogy a mai cigányok azon régi kánaáneusoknak és egyiptombélieknek atyjukfia.

 

Hogy pedig a cigányok fáraó népének is hivatnak, oka lehet az, hogy elfelejtkezvén az emberi nemzet azon fölötte régen történt, Szodomának és a véle elsűllyedt városoknak veszedelméről, fáraó egyiptomi királynak pedig,

 

és véle lévő népeknek a Vörös-tengerbe veszése, amelynek is megmaradott részét a cigány nemzetet voltnak lenni némelyek képzelik, közelebbi időben esvén, és már akkor jobban is elszaporodván az egész emberi nemzet, frissebb emlékezetben fent maradhatott mind ez ideiglen. De másképpen is a cigány nemzet mint régi atyjafiai között Egyiptomnan is lakhatott; annyival inkább, minthogy azon rúmimek (emimek) lakhelyét, úgy mint Zsoár földjét és mellette lévő hegyes-völgyes tartományt adá a Jehova Lót fiainak örökségül, akiknek utódai voltanak a moabiták és amoniták. Azon rúmimek emezektől zanzumim (dzuncámi) néven is hivattatának. Egyiptomból idővel a szomszéd Arábiában és más országokra természeti szokásuk szerint elszéledhettek, különösen Egyiptomnak Nabukonodozor által megesett, a világ teremtésének 3433. esztendejében [történt] utolsó pusztítása alkalmával.

 

Herodotus görög író, aki élt a világ teremtése 3531. esztendejében, emlékezik már Líbiában, azaz Afrikában lakozó zigán nevezetű népekről (de populis zigantibus), aminthogy vagyon is ottan Zangara nevű ország, és ama szélesen elterülő Zára, vagyis Zsoára nevezetű puszta, amelynek is első lakosai garamantok, vagyis grantamok, azaz koromándélok vagyis hromadák azon mái roma nemzetnek ősei valának. Ottan vagyon Zángehár vagyis Zángebár ország, és annak híres tengeri partjai. Vannak Ó-Guineában is, akiknek kovácsolás az egyedüli mesterségük, úgyszintén Algériában; [ők] a cigányoknak elszóratott rokonai. De még Mezopotámia, vagyis mai Diárbeck országban is volt hajdan Zingara nevezetű város.

 

Aminthogy is e széles világon szerte-szét szórva s elhányattatva még máig is találtatnak, bizonyítják ím ezen kevés példák. Asztrakány[ban], az oroszok egyik tartományában vagyon a Volga folyó mellett Cágánszkoj nevezetű város, Orosz és Kína országok határszélein pedig Cingán nevezetű hegyek; ottan vagyon Cigánfú város is. Ugyan[csak] georgiai vagyis gurdisztán országban, Teflisz városához közel Zingara nevű városocska, nem különben Zságán város ama Dsángedzi hercegségben.

 

Vannak Perzsiában is: ottan vagyon Dsandahár tartománya, abban Dedali, vagyis Dedáni és Zsesvár (Zsoár) nevezetű helyek. De az arabok országában számosabban találtatnak a cigányoknak elszóratott rokonai, ahol is cigánennek hívattatnak. Különösen Indusztánnak (Kelet-India) tágas tartományai teljesek ezekkel; ottan vagyon ama Dzuncán ország, és annak tengerpartjai, ott fekszik Zingálea (Dzungalin), vagyis Dzongárea, és más (egyéb) Malabariának vagyis Dhámuliának vidéke.

 

Mint mondjunk pedig Európáról? Ahol találtatnak, mind másként és másként neveztetnek. Ugyanis Portugál és Spanyol országokban gitanos (dzidánus), Olasz és Nápoly országokban zingani, Franciaországban bohemius (talán bajánus), Angliában gipsis (egyiptes), Belgiumban vagyis Hollandiában hajdenek (indiánek), Dániában, Svédországban és a német birodalomnak némely vidékeiben tatár (talán tatta), Magyar és Erdély országban cigány és fáraó népe, Oszmán törököknél hasonlóképpen firaherni, Kis-Tatár (Bessarábia) és Bolgár országokban és szomszéd Macedoniában cincár (dzuncán) néven ismeretesek.

 

5. A malabári vagyis dhámulei Koromandél (Hromandé) partvidékén beszélt indusztáni, és az ázsiai nagymogul birodalmában beszélt dzuncán nyelv összehasonlítása a magyarországi cigány nyelvvel. Ezeknek elhelyezkedéséről és az ázsiai provinciákról Szászky p. 743., 746., 748.

 

 

Magyar Cigány dzuncáni indosztáni

fej sero siraha sir

fül kan kán kan

szem jág áck ancki

orr nak nack nack

haj bála bál muála

fog dand dant dath

nyelv dsip dsibú dsibú

föld phú phúmande phúnia

víz pani pani pani

 

 

 

A Magyar Nyelvművelő Érdemes Társaság az ő munkáinak Nagyszebenben 1797-ban kiadott első darab[ja] 40. levelén [oldalán] óhajtaná, hogy a nyelveket értő és tudó hazafiak közül a cigány nyelvet is dolgoznák ki, és ha nem sajnálnák [a fáradságot], a Társaságnak küldenék be. A 45. levélen jegyzetbe teszi, hogy vannak olyan nyelvek, melyeknek vezető szócskájuk, vagyis artikulusuk nincsen, mint a latin és cigány nyelvek. Amelyeknek vagyon, mind így szólanak: az ég tiszta, ellenben a latinban így: ég tiszta, stb.

 

Vesd össze még Benjamin Shulze, néhai dán malabár- és tranquebar-parti misszionárius „Keleti és Nyugati nyelvmester” című szótárával – 212. oldal. A hindosztáni (mór) nyelvről a 121. oldal, e nyelv számneveiről: 204., 211. oldal, a malabári vagy dhámuli abc-ről: 88-93. oldal, a dévla-nagar abc-ről 121. oldal, a grantami vagy koromandéli nyelvről a 122. oldal. Megjegyzésre méltó az is, hogy Vályi István, a hírneves régiségkutató és egykor, 1776 körül a Komárom megyei Almás község kálvinista lelkésze egyéb hitelre méltó dolgai között azt is elmondta, hogy midőn Leydenben egyetemi tanulmányait végezte, három malabári ifjúval került barátságba, akik mindig hármasával szoktak tanulni, s csak akkor térhetnek haza, ha újabb három ifjú érkezik váltásukra. Barátságuk gyümölcseképp nyelvük számos szavát jelentésükkel együtt feljegyezte, és megfigyelte, hogy többségük azonos a hazai cigányok szavaival. Végül Győrön át hazatérve kikérdezte a mi cigányainkat a malabáriak által neki lediktált szavakból, amelyek jelentését a győri cigányok minden nehézség nélkül megértették.

 

6. Ezen ázsiai cigány barna sereg Magyarországba kezdett beszivárogni először is a második András király idejében, talán azon jeruzsálemi hadakozásból, 1219. esztendő tájban, királyunknak hazájába lett visszatérése alkalmával, kész[séges] szolgálatját ajánlván az ő szokott kovácsoló mesterségének. Meg is szaporodtak Kun vagyis negyedik László király alatt 1274. esztendő tájban neugar (niger, vagyis barna és mór) nevezet alatt, talán Koromandéliának Biz-nagar részeiből, mely is másképpen Dsándeger[nek] neveztetik, ahol is vagyon Nagarchoj nevű város.

 

De legszámosabban tolakodtanak Európának vidékeire 1411. és 1417. esztendők között, Zsigmond császár és magyar király idejében, ama dsédán vagy cigány ismertető nevezet alatt, ugyanis Arábiának tágas pusztáiról.

 

Sátorjaiknak Magyar, Erdély és Oláh országokban hely engedtette, a város[ok] és faluk végein.

 

7. Bizonyos, hogy a cigány, mint hajdan megátkozott Kámnak valóságos egyik utóda, igen megvettetett, s alávaló nép széles e világon, szinte máiglan, és éppen nem is vadra, vagyis kardra való nemzet.

 

A mai tapasztalásokon felül való példák a többi között országunkban az 1534. esztendő, nem különben 1557. Nagyidánál, és 1709-ben Máramarosban, a cigányok siralmas emlékezete. Hasonló okból azon nagyszámú, török birodalomban lakó cigányoknak is nem más a kötelességük háború alkalmával, [mint] egyedül az utaknak igazgatása és egyéb holmi eszközöknek, bagázsiának a tábor után való hordozása, alkalmatlanoknak tapasztaltatván a kardfogásra.

 

Az ő életük módja többnyire piszkos, gyakori a büdös hússal való élés, koplalás, henyélés, lopás, varázslás, világ-szélt bujdosás, cserélés, csalás és a többi. Ruházata ringy-rongy, emellett mégis kevély. Sokan közülük a kovácsolást, mint szokott régi mesterségüket, egynémelyek a hegedülést, mint a tisztesebb [rangosabb] törököknél, perzsáknál és araboknál máiglan is legalábbvalóságot, űzni látszatnak. Nálunk a hegedülésben a többiek között híressé tették magukat ama szepesi Barna Mihály és azon gömöri Cinka Panna asszonyszemély, akinek is 1772-ben megesett halálára írott búcsúztató latin versekből ím ezen darab.

 

 

Testre kövér vala ő, termetre középmagas éppen,

torka a strumától dagadozott feszesen.

Arca olyan, mint más etióp nőké odalenn a

Forró trópusokon, ősei földje ölén.

 

Többnyire füstöt szítt hegedülvén, mert igen ízlett

Néki pipája, amíg húzta a karcsú vonót,

Csak pipaszár nélkül harapott rá, kurta szopókán,

Hogy ne zavarja a szár, míg sebesen muzsikál.

 

Õ maga volt a prímás: fia, férje meg ő alakított

Két- vagy hármasban nagyszerű kis-zenekart...

 

Úgy akará, hogy a sírba tegyék kedvenc hegedűjét mellé,

mert nem akart nélküle halni se már...

 

Asszony szült engem s asszonyként szültem örök hírt:

Hírem örökké él, holt csak ez asszonyi test.

Édesanyám csak a puszta halált testálta reám – ám

Én eleven nevemet hagyom itt örökül...

(Magyar László András fordítása)

 

 

A hegedű neve náluk sátra, innen eredhetett cudar csúf neveztük is némely helyeken a magyaroknál. Nemes ember, vagyis úr náluk raj, innen rajkó fiak, annyit tészen mint úrfiak. Egyébiránt köznéven a maguk fiúgyermekeit rákló[nak] nevezik.

 

Az ő testüknek ingatása vagyis játéka különös, mely is abban áll, hogy egész testüket kezeikre eregetvén kerék formára fel s alá hánykódva hömbölgetik, mely ezen kerekes forgatás(nak) cigánykerék-hányásnak nálunk mondatik.

 

Felséges Mária Terézia Magyarországunk kegyes királynéja volt az, ki ezen kóborló idegen nemzetet bizonyos életnek rendihez kívánta volna szoktatni, adván reájuk 1768. esztendőben új polgár nevezetet (latinul neo-rusticus, úgyszintén neo-colonus, németül pedig neu Bauer), az 1773. esztendőben pedig barna gyermekeik elszedettetvén még a régi nyelvük is keményen megtiltatott. De mind haszontalan, a cigány csak cigány marad mindörökké, (val)amint a farkasból soha nem lesz bárány.

 

Olvashatod a cigányok végső romlásáról írott magyar verseket az 1768. nagy-győri kalendáriumnak végén, Nagy János Nyájas Múzsájában a kesergő cigány énekét a 243. oldalon, az 1798. esztendei váci magyar kalendáriumban a cigány eliziumról való cikkelyt, stb.

 

8. Emlékezetes második Ulászló magyar királynak azon 1496. esztendőben kelt szabad utazó levele (salvus conductus) bizonyos cigány sátoros felekezet részére, következő feltétel alatt:

 

Mi, Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország stb. királya, híveinknek, egyenként és együttvéve, prelátusoknak, báróknak, ispánoknak, várnagyoknak, nemeseknek és tiszttartóiknak, továbbá a városoknak, mezővárosoknak és falvaknak, s ezek elöljáróinak, a bíráknak és városgazdáknak, továbbá harmincad-, királyi adó- és vámfizetőknek, illetve az adó- és vámszedőknek, s minden, a jelen levelet olvasó alattvalónknak üdvözletünket küldjük.

 

Minthogy mi, nem egy hívünk felséges személyünkhöz evégből intézett kérésére Bolgár Tamás cigányvajdát s a vele utazó huszonöt sátor cigányt a más vajdákkal utazó cigányok társaságától elkülönítettük, s puskagolyó, valamint egyéb hadi szerszámok gyártására hívünk, tisztelendő atyánk a Krisztusban, Zsigmond pécsi püspök úr szolgálatára rendeltük, s akinek, valamint a vele utazóknak a hatalmuk alá tartozó összes területen biztonságos és szabad utat akarunk biztosítani, ezért a jelen levéllel szigorúan meghagyjuk és megparancsoljuk, hogy bármikor és akárhányszor Bolgár Tamás vajda a vele utazó huszonöt sátor cigánnyal és javaikkal együtt földjeitekre, birtokaitokra, mezővárosaitokba vagy harmincad-, királyi adó- vagy vámszedő helyeitekre érkezik, őket ott szabadon tartózkodni, időzni és áruikat szabadon eladni engedjétek és engedtessétek. Másként tehát nem cselekedvén, a jelen levelet elolvasván felmutatójának visszaadjátok.

 

Dátum Budán, 1496. június 6-án, magyarországi uralkodásunk hatodik, csehországi uralkodásunk huszonhatodik évében.

 

Ulászló király.

 

Úgy látszik innét való a mi cigányainknak azon szokása, hogy akárhova mennek vagy jönnek, a Királyság nemeseinek módján és előjogával élve semmiért nem fizetnek semmit. Lásd még Martin Schwartner 338. oldal, 9. szám.

 

Ugyanúgy az erdélyi fejedelmeknek, különösen néhai Zápolya János özvegy[e] királynénak a cigány sereg iránt tett rendelései, vagyis patens levelei közül:

 

Mi, Izabella, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királynője, a jelen levéllel tudtul adjuk, hogy fontolóra véve hívünk, Kiskendi balásfi Ferenc úr hűségét valamint hűséges és érdemdús szolgálatait, melyeket különböző helyeken és időkben nekünk és Felséges Fiunknak, Magyarország választott királyának nyújtott, őt nyolcvanas udvaroncaink közé soroljuk, és a cigány vajdaság tisztét mindenütt királyságunk ezen erdélyi részében felerészben ugyanezen Balásfi Ferencre ruházzuk, sőt a jelen levéllel hatályosan ráruházzuk. Ezért nektek híveinknek, nagyságosoknak, nemeseknek, ispánoknak, alispánoknak, egyéb székely és szász nemeseknek valamint tiszttartóknak, felügyelőknek, várnagyoknak és helyetteseiknek, nem kevésbé a bölcs és körültekintő bíráknak, esküdteknek és bármely város, mezőváros és falu polgárainak bárhol Erdélyben erősen meghagyjuk a következőket: hogy ha az említett Balásfi Ferenc vagy általa kijelölt emberei bármikor fejadójuk behajtására országunk bejárása közben hozzátok elérkeznének, azon nyomban a cigányoktól ősi szokás alapján őt megillető eme fejadó fele részének behajtását neki szabadon és békésen megengedjétek, és minden módon ezt számukra lehetővé tegyétek, és másképp ne cselekedjetek. Jelen levél elolvastatván felmutatójának visszaadandó. Dátum Gyulafehérváron, 1557.

 

2. Mi, Izabella, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királynője, híveinknek, tekinteteseknek, nagyságosoknak, tisztelteknek, nemeseknek, továbbá a bölcs és körültekintő bíráknak, a városok, mezővárosok, falvak és egyéb helységek polgárainak és elöljáróinak és erdélyi királyságunk minden rendű és rangú lakójának, akinek a jelen sorok a kezébe kerülnek, üdvözletünket küldjük. Mivel az erdélyi cigánok vajdaságának tisztét a vele járó szokásos fejadókkal egyetemben híveinkre, a tisztelt Nagy Gáspár és Balásfi Ferenc udvaroncainkra ruháztuk, ezért tehát nektek, híveinknek erősen tudtul adjuk, hogy Nagy Gáspárt és Balásfi Ferencet fent leírt hivatalukban szabadon eljárniok és a szokásos fejadót és bírságot behajtaniok engedni, sőt ha szükség úgy kívánja, segíteni tartoztok és kötelesek vagytok. Ha pedig valaki Nagy Gáspárt és Balásfi Ferencet hivataluk gyakorlásában és a fejadó beszedésében, mellyel ugyanezen hivataluknál fogva a cigányok nekik tartoznak, bármi módon akadályozná, az a figyelmeztetést követő tizenötödik napon személyesen vagy képviselője által Udvarunkban megjelenni és számot adni tartozik. Másként tehát nem cselekedvén, a jelen levelet elolvasván felmutatójának visszaadjátok.

 

Dátum Kolosmonostoron, 1557. szeptember 14.

 

Megjegyzésre méltó még az is, hogy Erdélyben bizonyos cigány társaság az ottan lévő folyóvizeknek fövenyéből bizonyos kontraktus mellett aranyat szokott kimosni, nem kevés haszonnal.