A macskakisasszony

 

 

Fischer Béla Baranya megyei alispán az 1930-as évek végén arra a gondolatra jutott, hogy ideje immár a baranyai magyarságnak, „ennek a szenvedéseiben is sokat álmodozó, szívét mindig a tenyerén hordozó, büszke, egyre fogyó népnek” szellemi kincseit, néphagyományait szakemberrel összegyűjtetni és közreadni. Választása az akkor már országos hírű néprajztudósra, Berze Nagy Jánosra esett.

 

Berze nagyívű programot állított maga elé: a szorosan vett költői hagyományokon (dalok, mesék) kívül gyűjtése a szókincsre, szólásokra, néphitre és szokásokra is kiterjedt. Népes munkatársi gárda segítségével, hat év munkájával vitte éghez a vállalt feladatot. Az eredmény a magyar szellemi néprajz klasszikus alkotásának számító műben, a Baranyai Magyar Néphagyományok három kötetének közel kétezer oldalán olvasható.

 

A népmeséket a második kötet tartalmazza, összesen több mint kétszázötven darabot. Berze Nagy János a szövegek lejegyzésekor tudós pontosságra, szó szerinti rögzítésre törekedett, a sajátos hangalakokat is megfelelő fonetikai jelekkel adta vissza. Ebben alapvetően eltért a 19. század végi, 20. század eleji gyűjtési módszertől, melynek során a gyűjtő a meséket többé-kevésbé átírta, kikerekítette.

 

A csodálatosan gazdag mesekincs szerencsére nem maradt bezárva az 1940-ben megjelent három tudós kötetben. A népmesék több kiadásban is napvilágot láttak, fokról fokra utat találtak a magyar kultúra egészébe. Ezek a közlések azonban az eredeteitől jelentősen különböztek, a közreadó olykor húzott, még többször bővített, egyes elemeket kihagyott, másokat más mesékből átemelt vagy maga költött hozzá az eredeti szöveghez.

 

A mi kiadványunk nem ezt az utat követte. Úgy hisszük, hogy az eredeti mesék nem igényelnek átírást, éppen elég szépek úgy, ahogy eredetileg elmesélték. A szövegen ezért csak a lehető legkisebb változtatásokat végeztük – az irodalmi nyelv helyesírásának megfelelően közöljük, csak nagy ritkán rövidítettünk, de szinte soha sem bővítettünk. Az első, tudományos kiadás óta először minden mese végén ott az eredeti közlő neve is – késői tisztelgésképpen egykor élt csőszök, pásztorok, béresek, gazdák előtt.

 

Bencsik Gábor

Budapest, 2000 február